Az Agri Toolkit egy komplex fenntarthatósági értékelő rendszer, amely alkalmas a kis- és közepes méretű mezőgazdasági vállalkozások környezeti és társadalmi teljesítményének meghatározására és bemutatására. Az ENSZ FAO irányelvei (SAFA) szerint készült, ami alkalmassá teszi tudományos kutatásra és összehasonlító elemzésre, de elsődleges célja, hogy segítse a fenntarthatóságra és minőségre érzékeny gazdálkodókat azáltal, hogy átláthatóságot biztosít az élelmiszerláncban. Gyakorlati útmutatást nyújt a gazdálkodóknak a környezetbarátabb gyakorlatokhoz, és végső soron valós piaci előnnyé alakítja a fenntarthatóságot. Az értékelés a gazdálkodók saját technológiai és gazdálkodási döntésein alapul. Az Agri Toolkit nem a gazdálkodás környezeti hatásaira összpontosít, hanem arra, hogy a gazdálkodók a számukra elérhető legfenntarthatóbb lehetőséget választják-e, tudatosan tesznek-e lépéseket gazdaságuk negatív környezeti hatásainak csökkentésére, és javítják-e környezeti teljesítményüket.
Az értékelés területei
Légkör
A gazdálkodás hatással van a légkör összetételére és a levegő minőségére egyaránt. A légkörre gyakorolt hatás értékelése az üvegházhatású gázok (ÜHG) jelenlétére, a sztratoszférikus ózonréteg állapotára, valamint a légszennyező anyagokra összpontosít: a savasodást és az eutrofizációt (szerves anyag feldúsulást) fokozó gázok, a káros talajszinti ózon, valamint a szálló por és korom kibocsátása. Az üvegházhatású gázok által okozott éghajlatváltozás hosszú távú és emberi léptékben visszafordíthatatlan hatást gyakorol az élő rendszerekre, beleértve az emberi életet. A szélsőséges időjárás, a megjelenő kártevők és kórokozók nagy területeken teszik lehetetlenné a gazdálkodást.
ÜHG-kibocsátás
A mezőgazdaság egyszerre okozója és áldozata a globális éghajlatváltozásnak. A gazdálkodási gyakorlatok, az alkalmazott agrotechnológiáktól (pl. talajművelés, tápanyag-utánpótlás) az állattakarmányozásig, meghatározó tényezői egy gazdaság ÜHG-mérlegének. A minimális talajbolygatás, a talaj tápanyagainak megőrzése és gazdagítása, a megfelelő trágyakezelés és az energiahatékony berendezések csökkenthetik a kibocsátást és növelhetik a CO2-megkötést.
Levegőminőség
A mezőgazdasági forrásokból származó légszennyezés számos tevékenységből eredhet. A legjelentősebb kémiai szennyező anyagok a nitrogén-oxidok, az ammónia, a kén-dioxid és az ózon, míg a fizikai szennyező anyagok a gazdálkodási gyakorlatokhoz kapcsolódó különböző méretű szálló por kibocsátások. A gazdaságban mért légszennyezést nagymértékben befolyásolják az uralkodó szelek és a környéken lévő főbb szennyezési források, de a gazdaság saját „hozzájárulása" jelentősen csökkenthető a csökkentett talajműveléssel, a megfelelő trágya- és hulladékgazdálkodással, valamint a géphasználat csökkentésével és karbantartásával.
Víz
A Föld vizének 3%-a édesvíz, amelynek 70%-át a mezőgazdaság használja fel. Az éghajlatváltozás növeli a vízhiány mértékét és az aszályok hosszát. A mezőgazdaság vízigénye folyamatosan nő, miközben a rendelkezésre álló vízkészletek csökkennek, az öntözési lehetőségek szűkülnek és a talajok víztartó képessége romlik. A mezőgazdaságban használt vegyi anyagok és műtrágyák, valamint az állattenyésztésből származó szennyező anyagok szintén rendkívüli nyomást gyakorolnak a felszíni és felszín alatti vizekre. Elegendő vízmennyiség és -minőség nélkül semmilyen mezőgazdasági tevékenység nem végezhető, ezért a vízkészletek fenntartható használata és a víz kémiai és biológiai szennyezésének minimalizálása a környezeti fenntarthatóság kulcsfontosságú paraméterei.
Vízkivétel
A vízkivétel értékelése elsősorban a mezőgazdaságban öntözésre, állatitatásra és egyéb tevékenységekre (pl. mosás) felhasznált víz mennyisége és forrása szempontjából történik. A felszíni vízfolyásokból, tavakból és talajvízkutakból származó víz szorosan kapcsolódik a helyi-regionális csapadékhoz, ezért megújulónak tekinthető (gyakran nagyon változó hozamokkal), míg a mélyfúrású kutak nem megújuló (vagy lassan megújuló) vízkészleteket csapolnak meg – öntözésre való felhasználásuk az édesvízkészletek kimerülését jelenti. Számos módja van a gazdasági vízfelhasználás csökkentésének, a hatékony esővízgyűjtéstől a víztakarékos öntözési módszereken át a vízveszteség csökkentésének módszereiig (pl. talajtakarás, vízvisszatartás).
Vízminőség
Az értékelés áttekinti a felszíni és felszín alatti vizek mezőgazdasági szennyezésének csökkentése vagy megszüntetése érdekében tett megelőző intézkedéseket, valamint a vízvédelem aktív beavatkozásait. A szennyezés megelőzésének legegyszerűbb módja azon szennyező anyagok kiiktatása, amelyek potenciálisan bejuthatnak a víztestekbe – pl. a növényvédő szerek és műtrágyák használatának megszüntetésével, vagy a pontszerű szennyezési források (pl. szigeteletlen trágyatárolás) felszámolásával. A talaj szűrőképességének fenntartása és az aktív szűrőként működő élőhelysávok kialakítása megakadályozza a meglévő szennyező anyagok víztestekbe jutását.
Talaj
A talajok összetett élő rendszerek, szerves és szervetlen anyagokból állnak, és talán a legalavetőbb feltételeit biztosítják az emberi táplálkozásnak. Kulcsszerepet játszanak az élő szervezetek tápanyag-körforgásának szabályozásában, miközben változatos és gazdag élőhelyeket, szén-dioxid-tárolást és hatékony vízszűrést is biztosítanak. A talajok természetes regenerációja nagyon lassú, ugyanakkor gyorsan degradálódó és véges erőforrások. A Föld talajainak mintegy 75%-át mezőgazdaságra és erdőgazdálkodásra használják, és egyre nagyobb a burkolt felületek aránya, ahol a talajképződés leállt. A világ talajainak mintegy egyharmada már valamilyen mértékben degradálódott víz- és szélerózió, túlhasználat, savasodás, öntözés és különféle szennyezések miatt. A talajegészség megőrzése és helyreállítása a fenntartható mezőgazdaság egyik, ha nem a legfontosabb eleme.
Talajminőség
Az értékelés a talajok szerkezetének, kedvező kémiai és biológiai állapotának és tápanyagtartalmának fenntartása és helyreállítása érdekében tett gazdálkodási intézkedéseket veszi figyelembe. A lényeg a forgatásos talajművelés visszaszorítása, a növények folyamatos talajborításának biztosítása és a természetes anyagokból származó változatos tápanyag-utánpótlás. A talajminőséget nagymértékben meghatározzák a helyi éghajlati viszonyok és az alapkőzet, de a talaj szerves szén (humusz) tartalma, valamint a talajélet gazdagsága és összetettsége minden talajtípus esetében a talajegészség mutatói.
Talajdegradáció
A talajdegradáció altéma a szél- és vízerózió okozta talajveszteséget és a talajszennyezést foglalja magában. A talajeróziót befolyásolják a gazdálkodási döntések, mint a talajkímélő művelés választása, a talajborítás térbeli és időbeli kiterjesztése, valamint a talajerózió és a széldeflálció csökkentésére irányuló célzott intézkedések. Ez utóbbiak közé tartozik a lejtős területeken a szintvonalak mentén történő művelés, az évelő növények termesztése, valamint a természetes élőhelyi elemek (fasorok, cserjésávok, gyepek) kialakítása és fenntartása. A talajszennyezés fő forrásai a növényvédelemben és a tápanyag-utánpótlásban használt vegyi anyagok.
Biodiverzitás
A biodiverzitás magában foglalja az élőhelyek, a fajok és a fajokon belüli genetikai változatosságot. A mezőgazdasági területek természetes sokfélesége magában foglalja az összes vadon élő és termesztett növény- és állatfajt, valamint azokat a mikroorganizmusokat, amelyek nélkülözhetetlenek az egészséges élelmiszer előállításához. Az egészséges ökoszisztémák nemcsak élelmiszerrel és nyersanyagokkal járulnak hozzá az emberi lét fenntartásához, hanem beporzást, természetes kártevő-szabályozást is biztosítanak, tisztítják a levegőt, a talajt és a vizet, és működtetik a tápanyag-körforgást. Világszerte a legnagyobb biodiverzitás-veszteség a mezőgazdasági területeken tapasztalható, az ipari mezőgazdaság terjeszkedése miatt. A magas inputokkal működő, hatékonyságra optimalizált gazdálkodás élőhely-átalakítást és egyszerűsödést okoz, ami a vadon élő és a termesztett növény- és állatfajok sokféleségének csökkenéséhez vezet.
Ökoszisztéma-diverzitás
A diverzifikált földhasználat, a természetes élőhelyi elemek kialakítása és fenntartása, valamint az élőhelyek közötti összeköttetés biztosítása jelentősen növelheti a gyakran meglehetősen monoton agroökoszisztémák sokféleségét, és élőhelyet biztosíthat a kártevőket szabályozó rovarok és gerinces állatok számára. Technológiai oldalon az alacsony hatású gazdálkodási gyakorlatok: a növényvédő szerek használatának minimalizálása és a talajok növényekkel való borításának biztosítása nagymértékben javíthatják a művelt területek élőhely-minőségét.
Fajdiverzitás
Az értékelés figyelembe veszi mind a természetes növény- és állatvilág sokféleségének fenntartására és növelésére irányuló célzott intézkedéseket – pl. természetvédelmi berendezések telepítése, féltermészetes élőhelyek kialakítása –, mind az alkalmazott agrotechnológiával kapcsolatos döntéseket (növényvédelem, tápanyag-utánpótlás, művelőeszközök térbeli eloszlása). A fajgazdagság magában foglalja a termesztett növények és tenyésztett állatok fajösszetételét is. A diverzitás csökkenti a hatékonyságot, de jelentős stabilitást biztosít a környezeti hatásokkal szemben.
Genetikai diverzitás
Az értékelés a termesztett növények fajon belüli sokféleségét, a fajták számát és a hagyományos/tájfajták arányát vizsgálja. A genetikailag homogén, hibrid fajták gyakran magasabb hozamot adnak, de kevésbé ellenállóak egy adott kártevővel szemben. A változatos genetikai állományú kevert és tájfajták, amelyek a helyi viszonyokhoz alkalmazkodtak, alacsonyabb hozamok mellett magasabb fokú ellenállóképességet biztosíthatnak. A táj- és helyi fajták fenntartásával a gazdaság hozzájárul a génmegőrzéshez is. A hibrid fajták mellőzése és a saját vetőmag-gyűjtés növeli a vetőmag-önellátást és csökkenti az ipari vetőmag-termelés és -szállítás környezeti externáliáit.
Anyag és energia
A gazdaság, beleértve a mezőgazdaságot is, különféle inputokat vesz fel a környezetből: nyersanyagokat és energiát, feldolgozza, átalakítja őket, és a felesleget hulladékként juttatja vissza a környezetbe. Az ipari forradalom óta ezeknek az anyagáramoknak a volumene drámaian megnőtt: hatalmas mennyiségű fosszilis üzemanyagot és véges nyersanyagot, valamint egyre több műanyagot és különösen veszélyes anyagot használunk. Az anyagáramok nyitottabbá válásával az újra nem hasznosított vagy az élő rendszereket fenyegető hulladékok mennyisége arányosan nő a rendszereken átáramló anyag és energia mennyiségével. A fenntartható mezőgazdaság a természetben működő folyamatokhoz való visszatérést jelenti: az ipari inputok (műtrágya, vegyszeres növényvédelem, gépi munka) csökkentését, a nyitott anyagáramok zárását és a hulladékok újrahasznosítását, valamint a megújuló energiaforrások használatát.
Anyagfelhasználás
Az értékelés figyelembe veszi a gazdálkodásban felhasznált összes input mennyiségét, a szintetikus anyagok felhasználásának fenntarthatóságát és környezeti kockázatait, valamint az anyagok eredetét és beszerzési forrásait. A legfontosabb inputok közé tartoznak a növényvédelemben és a tápanyag-utánpótlásban használt anyagok, de ide tartoznak a különféle termesztőeszközök, öntözőberendezések, mezőgazdasági gépek és azok inputjai, valamint a vetőmagok is.
Energiafelhasználás
Energia szempontjából egy gazdaság akkor közelít a fenntarthatósághoz, amikor energiamérlege a pozitív irányba mozdul el – azaz a befektetett energia kevesebb, mint amennyit a terményekből ki lehet nyerni, és minél több felhasznált energia megújuló forrásokból származik. Az értékelés figyelembe veszi a kapcsolódó gazdálkodói erőfeszítéseket, az energiahatékonysági és -takarékossági intézkedéseket és egyéb releváns döntéseket.
Hulladékcsökkentés és -kezelés
A fenntartható mezőgazdasági gazdaságban a hulladék nagy része helyben újrahasznosítható: a zöldhulladék teljes egészében visszaforgatható a talajba, segítve a szerves anyag megőrzését. Az egyéb hulladékok jelentősen csökkenthetők természetes anyagok használatával, jó minőségű, tartós, hiteles forrásból származó anyagok felhasználásával és a melléktermékek, például a csomagolási hulladék kiiktatásával. A nem hasznosítható hulladékok szelektív gyűjtése alapvető lépésnek tekintendő.
Állatjólét
Az állattenyésztés mind a környezeti fenntarthatóság, mind az etika szempontjából a mezőgazdaság egyik legproblémásabb területe. Az ipari léptékű állattenyésztés a mezőgazdaság globális környezethasználatának és negatív környezeti hatásainak jelentős részéért felelős, mivel nemcsak az állatok által elfoglalt földterületet foglalja magában, hanem a takarmánynövények intenzív termesztését, a kapcsolódó feldolgozó kapacitást, valamint az energia-, víz- és anyagigényt is. A húsfogyasztás általános növekedésével az állatállomány várhatóan tovább nő, ami az állatjóléti és állategészségügyi kihívásokat is fokozza. Az állatjólét magában foglalja az állatok megfelelő elhelyezését és az egészségük fenntartásához szükséges feltételeket, beleértve a tartási körülményeket, a takarmányozást és az állategészségügyi beavatkozásokat. Mivel az Európai Unió számos állattenyésztési területen kötelező kereteket határozott meg, ezeknek való megfelelés alapértelmezésnek tekintendő.
Állategészség
Az értékelés figyelembe veszi az állategészségügyi beavatkozások számát és típusát, valamint a kezelések során alkalmazott anyagokat. Az egészségmegőrzés és a betegségmegelőzés tekintendő irányadó elvnek. A szintetikus hormonkészítmények és antibiotikumok használata emberi egészségügyi kockázatot is jelent.
Fajspecifikus tartás
A fajspecifikus tartás olyan tartási feltételek összessége, amelyek elegendő fizikai teret biztosítanak az állatoknak, és lehetővé teszik a fajra jellemző természetes viselkedésformák gyakorlását, kiküszöbölve a tartásból eredő stresszt és fáradtságot, valamint csökkentve az állatok közötti agressziót. Az értékelés figyelembe veszi a felhasznált takarmány minőségét és a takarmányozás módját. A tartási körülmények javításával és változatos, jó minőségű takarmány etetésével az állatok immunrendszere erősíthető és betegség-ellenálló képességük növelhető.